Ferrari F138

2013.06.30 11:01

A Ferrari jelentős változásokat eszközölt az idei autón. Az autó hátulára nagy hangsúlyt fektettek, mert tavaly ezzel voltak problémáik. A fő légbeömlő mögött található egy második nyílás is, mely a hidraulika hűtésére szolgál, de használható a passzív dupla DRS-hez is, ezt már a tavalyi autón is alkalmazták. A hátsó szárny lefutó éleire lis légterelőket szereltek, ez arra utal, hogy megnövelték az ide áramló levegőt. Tavalyhoz képest változtattak a diffúzoron is, de még nem végleges a jelenlegi verzió. A hátsó-alsó lengőkart feljebb tolták, így változott a féltengely és a nyomtávrúd elhelyezése, ez elméletben csökkenti a légellenállást. A hátsó fékcsatornák  nagyobbak és vaskosabbak, mint tavaly, ezen kívül több aerodinamikai elemet szereltek fel, így valószínűleg javítottak a kipufogó hatékonyságán is. Az autó orrán az első szárnyat változtatták  meg, a záróelem hat nagyobb részből áll.